Nívódíj táblaavatás a MOL Campuson

A MOL Campus Építőipari Nívódíj táblaavatóján jártunk 2024. március 28-án, ahol ünnepélyes keretek között leplezték le a Nívódíj bronztábláját, melyet Középület és Irodaház kategóriában nyert el a 2022. decemberében átadott 143 méter magas épület.

Ez alkalomból többek között Stúdiónk vezető tervező építésze, Fekete Antal mondott beszédet, melynek egy részlete alább olvasható:

"Amikor több évtizednyi tervezői tapasztalat után az ember megalkot egy új koncepciót, óhatatlanul belső fékek működnek, azaz ott lebeg a szemünk előtt, hogy azt az adott kor műszaki/technikai lehetőségeinek figyelembevételével, meg tudjuk -e oldani mondjuk a kiviteli tervezés fázisában. Azok az épületek, amelyek nem így terveződnek, azok lesznek az un. úttörő, addig még nem volt épületek.

A MOL székház esetében a koncepciótervet készítő Norman Foster iroda szabadon használhatta a fantáziáját, a képzelet szabadon szárnyalhatott. Az a megtisztelő feladat viszont ránk hárult, hogy ebből a koncepció tervből kiviteli terveket készítsünk. Nem volt könnyű feladat. A sok évtizedes rutin szinte semmit nem ért, számtalan problémára kellett új, de megvalósítható megoldást kitalálnunk. A feladatot nehezítette, hogy elméletileg csak minősített termékeket alkalmazhattunk, ami egy úttörő, formabontó épület esetében nem könnyű.

A tervezés során nagyon sokat tanultunk az alvállalkozóktól, akik sokszor maguk is új termékek kifejlesztésével segítették a munkánkat. Az épület elkészült. Mi, tervezők, kicsit nagyobb szabadsággal szárnyalhatunk a jövőben, hiszen a MOL Székház esetében rengeteg új problémára találtunk valamilyen megoldást. Azaz egy úttörő, kísérletező épület betöltötte azt a szerepét, hogy megépülésével egyben a technikai haladást, egy ágazat fejlődését is szolgálja.

Köszönjük a lehetőséget, hogy ebben a tervezési folyamatban részt vehettünk."

Rajta kívül a felszólalók között volt beruházói oldalról Varga Péter, a MOL Campus Kft. ügyvezető igazgatója; kivitelezői oldalról Wolf András, a Market Építő Zrt. vezérigazgató helyettese, valamint a fenntarthatósági tanácsadói és minősítő feladatokat végző Óbuda Group oldaláról Herényi Barnabás.

Köszönjük ezúton is a közös munkát és gratulálunk mindenkinek!

Next
Next

Technológia és Építészet III - A Nyugatitól a Városligetig