Szervita Square Building

A Szervita Square building a belváros jól ismert pontján, az V. kerületi Szervita téren található, mely jelentős múlttal rendelkezik, hiszen ma ismert emlékei egészen a X-XI. századig datálhatók vissza. A terület mindig is hangsúlyos szerepet töltött be a városlakók életében, ma pedig a belváros egyik építészeti szempontból kifejezetten izgalmas részeként tartjuk számon. A tér korábbi épületei barokk és klasszicista-, míg meghatározó épületei szecessziós stílusban épültek, majd a modern építészet jegyében létesült a volt MATÁV Székház 1976-ból, illetve a mára elbontott OMFB irodaház és INTERAG parkolóház 1972-ből. A beruházás során ezutóbbi két épület elbontásával nyílt alkalom a Szervita Square Building létrehozására.

A tér előzményeit tekintve fontos kitérnünk rá, hogy annak kialakulása egészen a középkorig nyúlik vissza. Emellett szintén fontos, hogy annak helyzete két eltérő korszak városfala közé esik, mely szintén hatással volt a beépítésére, trapéz térformájának későbbi kialakulására. A XVIII. században a szervita rend ide képzelte el templomát, így ekkortájt kezdtek el építkezni a területre és egyben ekkor vásárolták meg a templom előtti telekrészt is azzal a céllal, hogy ott közteret alakítsanak ki.

A 19. századra több jelentős változás is történt: egyrészt kezdett kialakulni a teret határoló épületek architektúrája, másrészt az itt található templom és a rendház is megújult. A templom homlokzatát neoreneszánsz stílusban tervezték át, míg a rendház több szintes lett. A háború pusztításai szintén jelentős hatással voltak a térre, hiszen azt a rendház épülete is jócskán megsínylette, mely elbontásra került, helyére pedig 1976-ban felépült a Belvárosi Távbeszélő Központ. A templom bár megmaradt, az új épület gyakorlatilag hozzá olvadva épült fel, nem különösebben tisztelve annak múltját. A tér korábbi formáját mégsem ez, hanem a pár évvel korábbra datálható „L” beépítési formát követő OMFB iroda- és parkolóház változtatta meg: nem csak négyzetesítette, de annak térkapcsolatait is átrendezte. Jóval később, 2007-ben merült fel az igény a változásra, a tér rendezésére, amikor Zaha Hadid terveket készített az akkor még álló Parkolóház helyére. A tervek az utólagos átdolgozások ellenére sem valósultak meg, csak a Parkoló- és irodaház felújítása volt napirenden, végül pedig ehelyett az elbontásuk mellett döntöttek. Ezzel felmerült a kérdése annak, hogy vajon lehetséges-e a középkori térhálózat-, illetve a térkapcsolat korábbi dinamikájának visszaállítása.

A szabályozási terv a tér északi oldalát is – azaz az egykori Teleki Palota helyét is - szabadon hagyta, lehetőséget teremtve a Szervita tér és a Kristóf tér összenyitására, valamint arra, hogy a Fehér hajó utcát kinyissuk a délutáni napfény irányába. Az így kialakuló karéj alakú térsor (Vörösmarty tér, Váci utca északi – széles szakasza, Kristóf tér, Szervita tér, Szomory Dezső tér, Deák tér) az egyes terek eltérő hangulatával, térkapcsolataival és átlátásaival izgalmas belvárosi attrakciónak ígérkezik.

A Szervita Square Building tervei Stúdiónk egyik vezető tervező építészének, Fekete Antalnak a vezetésével készültek. Koncepciónk lényege egy, a szabályozási terv által kirajzolt majdnem négyzet alakú beépítési helyre egy lágy, hullámzó kontúrokkal határolt, fénnyel jól ellátott, és a környezetének is fényt engedő, humanizált épülettömeget helyezzünk el. A cél egyrészt az volt, hogy a tér korábbi, közel trapéz alakja ismét előálljon, egyben a környező utcákkal erősödjenek a kapcsolatai.

Ez utóbbi célunkat az épület alsó szintjeinek tér irányába történő árkádosításával (ez az építészeti gesztus egyben magasságilag is tagolja az épület tömegét) értük el, melyet tovább erősít az épületen átvezető passzázs tölcsérszerű bevezetése. Az épület előtti tér egyben a földszinti étterem és kávézó számára teremt külső fogyasztóteret.

A belső térélményt az épület átriumos kialakítása határozza meg. Ezt a hatást erősíti, hogy az alsó szinteket több helyen függőlegesen összenyitottuk, galériákat alakítottunk ki, minek következtében a földszint belső zónái is természetes fényhez jutnak.

Az épülethez tartozó térrész megformálásakor alkalmazkodtunk a 2015-ben megújult közterületi térrész adottságaihoz, azaz a Mária szobor környezetéhez, a felújított kő szegélyhez, az általa határolt zöldfelülethez és a tér déli részének frissen elkészült mészkő burkolatához.

Az épület előtti, magánterületen lévő, de közforgalom céljára átadott térrész alapvetően két funkcionális részre tagolódik: az egyik, a főbejárat előtti terület a nyüzsgő városi élet tere, felkapott találkozási pont, a térzene kedvelőinek törzshelye, közkedvelt séta célpont.

A bejárat másik oldalán kialakuló térrész az ide kitelepülő kávéházi terasznak köszönhetően a nézelődés, olvasgatás, kávéházi beszélgetések ideális helyszíne.

A tér északi oldalán helyeztük el a -1 szintre tervezett üzletekhez levezető lépcsőt egy kisebb átriummal együtt, ami természetes fényt enged az üzletek bejárati frontjához. Egyúttal innen nyílik a kötelezően kialakítandó, terepszint alá bújtatott nyilvános illemhely blokkja. Az üzletek és az illemhely lépcsőn és felvonóval egyaránt megközelíthetőek. Az átrium egyúttal a közforgalmú parkolóhelyek menekülő lépcsőjének tér felőli kijárata is.

A tér Petőfi Sándor utca felőli oldalán dézsás fasor telepítését is javasoltuk.

Az általunk tervezett ház egy F+6 emeletes, vegyes funkciójú épület, amelyben üzletek, irodák és lakások egyaránt helyet kapnak. A földszinten átlós irányban az átriumot is érintő passzázs köti össze a Mária szobor előterét a Fehér hajó utcával. Az irodákat kiszolgáló recepció és felvonó csoport ennek a passzázsnak a hátrahúzott térbővülete.

A földszinti üzletek mind duplaszint belmagasságúak, visszahúzott galériás kialakítással. Az ezt követő négy, emeleti irodaház szint a belső zónáknak is természetes fényt biztosító központi átriumot fogja közre.

Az épület 5. és 6. emeletét magas igényszintű lakások foglalják el. Megközelítésük külön földszinti előtérből induló felvonóblokkon keresztül történik. A régi pesti bérházak hangulatát idéző, növényekkel befuttatott „függőfolyosó” az átrium körül található.

A lakások közvetlen összeköttetésben vannak a tetőn elhelyezkedő kertrészekkel, melyek az átrium lebegő lépcsőin és a felvonóblokkon keresztül is megközelíthetőek. Ez az intenzív kialakítású tetőkert a nagy zöldfelület révén az egész környék légállapotát kedvezően befolyásolja, kifejezetten a nyári időszakban. A tetőkert több, részben nyitott, részben fedett zónára szerveződik, teret biztosítva a pihenésnek és kikapcsolódásnak.

A lakások homlokzatvonala az alsóbb irodaszintek kontúrjához képest visszahúzott, így előttük csalogató teraszsávok alakulnak ki, s egyben az épület felfelé karcsúsodik. Az aránylag nagy traktusmélység megvilágítását a tetőszintig futó belső átriumok segítik, néhány lakás esetében egyben feljutást is biztosítva a saját tetőkerthez.

A -1 szinten helyeztük el a teherportát, ami az épületben található üzletek napközbeni árufeltöltését is biztosítja az irodaház kiszolgálása mellett.

Az alsó pinceszinteken összesen 299 db gépkocsi parkolását biztosítjuk, melyből 32 db az nyilvános parkolóhelyként szolgál.

Végeredményként egy izgalmas hajlításokat tartalmazó épülettömeget kaptunk, mely térformának része az átrium feletti üvegtető amorf továbbfuttatása is.

 

Projekt info

  • 28.700 m²

  • 2016

  • Budapest

  • Építészet

  • Iroda + Kereskedelmi

  • Megvalósult

 

Projekt stáblista

  • DVM Group Kft.

  • Gellár László

  • Besenyei Balázs

    Erdélyi Róbert

    Ferenczi Huba

    Lente Ildikó

    Nagy Orsolya

    Titkos Ádám

  • DVM Group Kft.

  • Horizont Development Kft.

    Kovács Attila

    Czár Balázs

  • Palkó György

    Bujnovszky Tamás

 

Galéria

 

További projektek

Previous
Previous

Millennium Garden Offices

Next
Next

Science Center